A filmművészet nem más, mint – Tarkovszkijt megidézve: „a megörökített idő”. A filmművészet az egyetlen olyan művészeti ág, amely az időt – a valódi anyagi környezetében képes rögzíteni, konzerválni és a megfelelő „alkotói jelenlét” által „kipréselni” belőle az „igazság” töredékeit. Ez a szó „jelenlét” összegzi az alkotó felvállalt viszonyát, felelősségét az adott „sorsok”, „létezők” és a „kutatott téma” felé. Egy filmművészeti alkotás esztétikai „sikere” egyáltalán nem csak a kifinomult filmnyelv-és forma alkalmazása által születhet meg, hanem az alkotói felelősségvállaláson – és saját azonosulási vágyán keresztül. A filmalkotás így válhat a szociális igazságok hordozójává, és talán valami sokkal többé.